Abban az esetben, ha valaki, legyen az magánszemély, vagy gazdasági társaság tartozik nekünk, mert például kölcsön kért és a megbeszélt lejárati időpontban nem adta vissza a tartozás összegét, mielőtt bármilyen jogi intézkedést tennénk, érdemes fizetési felszólítást küldenünk adósunknak. A követeléskezelés első lépése a jól megfogalmazott felszólító levél, kiküldése után számíthatunk teljesítésre, mely következtében elkerülhetjük a fizetési meghagyást, illetve a bírósági a procedúrát, esetlegesen a végrehajtási eljárást, valamint jelentős költségeket takaríthatunk meg.
Fizetési felszólításunkban először pontosan meg kell jelölni a címzettet, valamint a feladót is – pontos névvel és címmel -, hogy az adós tudja, hogy ki követel tőle, majd ezek után kezdhetjük megfogalmazni, hogy mire alapítjuk a követelést.
A levelünkben pontosan meg kell fogalmazni, hogy milyen tartozásról beszélünk, hogy az adós számára egyértelmű legyen a tartozás összege is, valamint jogcíme is, hogy a tartozás miért áll fenn. Fontos, hogy tudjuk igazolni is a tartozás fennállását – érdemes ezeket mellékelten elküldeni -, valamint, hogy a fizetési határidő mikor járt le. Érdemes azon eseteket is beleírni a levélbe, hogy hogyan próbálkoztunk eddig már behajtani a követelésünket a határidő lejárta után, hogyan kerestük meg az adóst ennek érdekében korábban, erre az adós hogyan reagált, tett-e valami javaslatot a teljesítésre, vállalt-e újabb határidőt, stb.
Javaslatot kell tenni ezután arra, hogy milyen módon tudja a tartozását leróni, milyen úton történjen a fizetés, és mikor.
pl.: Kérem, hogy a fennálló tartozását, 200.000,- Ft-ot szíveskedjen 8 napon belül átutalni a Parádé Banknál vezetett 11212345-123456678-12340000 számú bankszámlára.
Mindezek után hívjuk fel figyelmét az esetleges következményekre, hogy ha továbbra sem teljesít, akkor milyen lehetőségek vannak, milyen jogkövetkezményekkel számolhat (például fizetési meghagyásos eljárás indítása).
Plusz 1 tipp: A felszólító levelet ne csak ajánlva, hanem tértivevényesen adjuk fel a postán annak érdekében, hogy mikor a tértivevény visszaérkezik hozzánk láthassuk, hogy az adós azt tényleg meg is kapta, valamint mikor vette át a levelet, ha már utolsó határidőt szabunk a fizetésre.
Remélem tudtam segíteni: dr. Fülöp Edina
Könnyebb ügyvéddel: dr. Fülöp Edina
ügyvéd
1122 Budapest, Városmajor utca 33. I/1.
06303631727
drfulopedina@gmail.com
Kedves Edina,
Mi történik abban az esetben, ha a felszolito levélben leirtakat a felszolitott nem teljesiti?
Kedves Eszter! Akkor a következő lépcsőfok általában a bírósági per.
Kedves Edina!
Személyes úton való felszólítás átadása, milyen módon lehetséges?
Van rá lehetőség?
Köszönöm
Átvételi elismervény aláíratása célszerű, két tanú sem árt.
Jó napot kívánok szeretnék érdeklődni hogy van egy illetö aki tartozik nekem 20 millió forinttal Fel fogatam egy magán nyomozot de sajnos nem tuta behajtani a pénzt csak a hollétét tuta meg adni Én nagyon rossz körülmények között lakom és sajnos le vagyok százalékolva a jövedelem csupán csak 65 000-re forint és abból élek lehet még az meg kapnám a pénzemet
Kedves Hölgyem! Abban az esetben, ha a tartozást nem fizeti meg az illető, például fizetési meghagyást lehet beadni. Ha az jogerős, akkor végrehajtási szak következik. Kizárólag a végrehajtó jogosult a tartozás behajtására.
Ajánlom figyelmébe egy másik cikkem: https://drfulopedina.hu/ugyved-budapest/fizetesi-meghagyas
Üdv.: Fülöp Edina