Egy ügyfelem a mai napon elmesélte, hogy árverésen megszerezte egy lakás 50 %-át. Az iránt érdeklődött tőlem, hogyan alakulhat a lakás sorsa, ha a másik 50% is árverezésre kerül.
Az 1/2 közös tulajdoni aránya miatt Ügyfelemnek elővásárlási joga lesz. Abban az esetben, ha a tulajdonostárs eladja a saját részét, akkor elővásárlási joga lesz.
Abban az esetben, ha az a másik fél tulajdon is árverezésre kerül, akkor Ügyfelem előárverezésre lesz jogosult. az előárverezés menete, hogy az árverezés kezdetéig be kell jelenteni a végrehajtónak, ha szeretne élni az előárverezési jogával.
Az előárverezői igény bejelentésére az „Előárverezés” menüpont alatt van lehetőség, nagyon fontos, hogy meg kell adni az árverés sorszámát.
A bejelentést követően a végrehajtó ellenőrzi, hogy valóban fennáll-e a jogosultság. Ezt hogy tudja ellenőrizni? Lekéri a tulajdoni lapot. A végrehajtó az elutasításról, vagy az elfogadásról emailt küld a kérelmezőnek.
Az előárverezésre jogosult jogai:
1. részt vehet ajánlattevőként az árverezésben
2. az érkezett vételi ajánlat vonatkozásában az árverés befejezéséig a legmagasabb összegű, érvényes vételi ajánlattal megegyező összegű vételi ajánlat tételével gyakorolhatja előárverezési jogát. A gyakorlatban az árverezési felületen a „tartom” gomb megnyomásával” lehet a legmagasabb vételi ajánlatot tartani.
Ha az árverés befejezéséig nem érkezik magasabb összegű érvényes vételi ajánlat, az előárverezésre jogosultat a legtöbbet felajánló árverező jogállása illeti meg, vagyis a tulajdonostárs lehet az árverési nyertes.
Végrehajtás során is állok rendelkezésre:
dr. Fülöp Edina
ügyvéd
ingatlanforgalmi szakjogász
06-30-363-1727
drfulopedina@gmail.com
Kedves Ügyvédnő!
Mi van akkor, ha két személynek is van árverési elővásárlási joga: az egyik személy a lakás fele tulajdonosa,az ő része nem kerül árverésre és megvásárolni szeretné az árverésre váró fél lakást, a másik személy az árverést kérő személy. Mindkét fél előárverési jogára hivatkozva szeretne előjogokat a lakás licitálásánál.
Tisztelettel köszönöm tájékoztatását.
Kiss Péterné
Tisztelt Ügyvédnő! 1/2 tulajdonrészem van, a másik felére bejegyzett zálogjogom. Végrehajtást kérek, ha nincs ajánlattevő, hogyan lehet az enyém a másik fele is.
Tisztelettel: Malomvári Klára
Kedves Klára, nincs akadálya, hogy Ön, mint végrehajtást kérő licitáljon. Tisztelettel: dr. Fülöp Edina ügyvéd
Kedves Ügyvédnő!
Kezesség miatt valószínű árverezik az 1/2 tulajon részem. A férjemé a másik 1/2 tulajdon rész. Ebben az esetben is van előárverezési joga?
Kedves Andrea! Igen, mert társtulajdonost illet az előárverezési jog.
Üdv.: Fülöp Edina
Tisztelet Ügyvédnő!
Ha egy osztatlan közös tulajdon egyik tulajdonosának a tulajdon részét árverezik, erről a többi tulajdonost kötelesek értesíteni, ha nem akkor honnét tudhatják meg azért hogy részt vehessenek az árverésben?
Tisztelettel: Kiss János
Kedves János! Igen, a végrehajtó értesíti önöket. Az ingatlan árverésével kapcsolatos végrehajtói intézkedések dokumentumai
minden esetben megküldésre kerülnek, tekintettel arra,hogy az árverés törvényes feltételei megkövetelik a
társtulajdonos értesítését. Üdv.: Fülöp Edina ügyvéd
Tisztelt Ügyvédnő!
Tulajdonosa vagyok egy üzlethelyiségeknek, amire az előző tulajdonos a hitelre vett lakása fedezetként szolgált bizonyos összeg határig. A lakását 4 évvel ezelőtt elárverezték és 2021 ben kaptam egy levelet hogy a tulajdonomban lévő ingatlant a fenmaradt hiteltartozás miatt elakarják árverezni.
Kérdésem, az lenne hogy elővásárlási joggal rendelkezem e? Ha igen mi a teendőm?
Amikor megvettem, az ügyvéd nem tájékoztatót arról hogy a későbbiekben gondom lehet belőle, ne vegyem meg.
Az üzletet nem szeretném elveszíteni de a 2017 óta felhalmozott tartozást, ami nem az én tartózásom nem tudom kifizetni. 6 millió ftbol 9,5 millió Ft lett
Kedves Anna! A levele alapján enm tudom, hogy pontosan mi történt és mi volt a tartozás fedezete. Kolléga felkeresését javaslom. Üdv.: Fülöp Edina ügyvéd