Testvérek közötti ajándékozás? Vége a trükközésnek…

A testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentes a napokban hozott új módosításnak köszönhetően. A módosítás célja a családon belüli ingyenes vagyonmozgások szélesítése volt. Korábban már illetékmentesnek minősült az egyenes ági rokonok és házastársak közötti ajándékozás és öröklés, így a testvérek között a szülők segítségével valósult ez meg a gyakorlatban két lépésben. Tehát bevett gyakorlat volt, hogy ha valaki a testvérének szeretett volna ajándékozni, akkor először a szülőnek ajándékozta, majd a szülő a másik gyerekének.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 16. § (1) bekezdés j) pontja szerint ezentúl „Mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó testvére által megszerzett örökrész.”, továbbá a 17. § (1) bekezdés w) pontja kimondja „Mentes az ajándékozási illeték alól az ajándékozó testvére által megszerzett ajándék.”

Ez csak az édestestvérekre vonatkozik?

Nem. Testvérnek minősül az a személy, akinek legalább az egyik szülője (örökbefogadója) azonos az örökhagyó, megajándékozó szülőjével (örökbefogadójával). Eszerint ide tartoznak azok, akiknek a vérszerinti vagy örökbefogadó szüleik vagy azok közül egy azonos.

Ajándékozási szerződés elkészítésében keressen bizalommal.

dr. Fülöp Edina

fulop@drfulopedina.hu

06303631727

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .